Történetünk
1989 nyara, Balatonfűzfő. Emlékszem akkor még a Nitrokémiánál, egy nagy állami vállalat kereskedelmi részlegén dolgoztam, ott találkoztam Novák László alapító társammal.Hiába egy cégnél dolgoztunk, a közös pont mindig is az állat, de főleg a madár szeretet volt. Ő fotózott és ezt nagyon jól csinálta, mint ahogy ezt számos nemzetközi díj bizonyítja. Én solymásztam, lenyűgöz a ragadozómadarak kecsessége és akrobatikus repülési képességük.

Eleinte motor plexiket, és műanyag alkatrészeket kezdtünk el gyártani Laci garázsában, a szőlőjében.
Csak ott volt olyan méretű helyiség, ahová befértek a plexihajlító gépeink. Nehéz idők voltak, sok volt a munka és csak ketten voltunk. Ez ment egy-két évig, majd egyik autókereskedő barátunk megkeresett,hogy „Figyelj Jani, tudnátok ti ilyen műanyag légterelőt csinálni? Olyat, mint az az öblös nagydarab, csak keskenyebbet és szebbet?” A válasz a természetesen volt…
Szép lassan elkezdtünk gyarapodni, elkezdett növekedni a céges család. Szépen tudtunk fejlődni, én átvettem az értékesítési feladatokat, Laci pedig tovább csinálta, amit szeretett, fejlesztette a terméket. Kitalált egy új rögzítési módot, ami addig ismeretlen volt. A hornyos „U” profilos rögzítést, ami esztétikusabb és tartósabb lett, mint a ragasztás. Máig egyedülállóan biztonságosak a légterelőink ettől a megoldástól.
Büszkévé tesz minket, hogy mennyien szeretik a termékünknet, visszatérő vásárlóink és a visszajelzéseik adnak nekünk újra és újra lendületet, reméljük még legalább 30 évig.
Ezúton is köszönöm minden vásárlónknak, partnerünknek a legkisebbtől a legnagyobbig, hogy velünk tartanak az úton már 31 éve!
Tóth János
alapítótárs, tulajdonostárs
Szatuna Kft
Válaszd ki az autód típusát!
Suzuki S-Cross / SX4 S-Cross Sporty légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Suzuki SX4 S-Cross 2013-
Suzuki S-Cross 2022-
Ajtók száma: 5
Kódszám: F2036
- A légterelő átlagos szélessége: 4 cm.
- A visszapillantó tükör felső vonaláig követi az ablakkeret ívét.
- Keskeny, lapos formavilágú légterelő.
- Magyar gyártmány.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Suzuki S-Cross / SX4 S-Cross Sporty légterelő pár első ablakra, 2db
15.490 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
MG ZS Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2022-
Kódszám: 4801
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
MG ZS Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Volkswagen Golf VIII. Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2020-
Kódszám: 2165
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Volkswagen Golf VIII. Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Volkswagen Polo/ Volkswagen Taigo Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
VW Taigo 2020-
VW Polo 2017-
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2017-
Kódszám: 2158+2159
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Volkswagen Polo/ Volkswagen Taigo Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
27.990 Ft / szett
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)
❌ Nincs készleten

Renault Austral Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2023-
Kódszám: 1967
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Renault Austral Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Škoda Fabia IV Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2021-
Kódszám: 4330
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Škoda Fabia IV Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Opel Astra L Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2022-
Kódszám: 1763
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Opel Astra L Szatuna légterelő pár első ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Kia Sportage Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2021-
Kódszám: 3637+3638
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Kia Sportage Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
27.990 Ft / pár / szett
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Citroën Berlingo / Peugeot Partner Sporty légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
- Citroën Berlingo – Ajtók száma: 3, Gyártási év: 1996-2008
- Peugeot Partner – Ajtók száma: 3, Gyártási év: 1996-2008
- Kódszám: 1809
- A légterelő átlagos szélessége: 4 cm.
- A visszapillantó tükör felső vonaláig követi az ablakkeret ívét.
- Keskeny, lapos formavilágú légterelő.
- Magyar gyártmány.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Citroën Berlingo / Peugeot Partner Sporty légterelő pár első ablakra, 2db
15.490 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
MG ZS Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2022-
Kódszám: 4801+4802
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
MG ZS Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
27.990 Ft / pár / szett
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Volkswagen Passat B5 Szatuna légterelő pár hátsó ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 1997-2005
Kódszám: 2168
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Volkswagen Passat B5 Szatuna légterelő pár hátsó ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Volkswagen Passat B9 Szatuna légterelő szett első + hátsó ablakra, 4db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
- Volkswagen Passat B9, Ajtók száma: 5, Gyártási év: 2024-
- Kódszám: 2171+2172
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Volkswagen Passat B9 Szatuna légterelő szett első + hátsó ablakra, 4db
27.990 Ft / pár / szett
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Ford B-max Climair légterelő pár első ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2011-
Kódszám: CL3786
- Német, prémium gyári minőségű légterelő.
- A légterelő átlagos szélessége: 7,5 cm.
- Végig követi az ablakkeret teljes ívét.
- Széles, domborított formavilágú légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Ford B-max Climair légterelő pár első ablakra, 2db
21.990 Ft / pár / pár
Elfogyott
ELFOGYOTT - kérj értesítést, ha újra készleten van
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)
❌ Nincs készleten

Elfogyott
ELFOGYOTT - kérj értesítést, ha újra készleten van
Škoda Fabia IV Szatuna légterelő pár hátsó ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2021-
Kódszám: 4331
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Škoda Fabia IV Szatuna légterelő pár hátsó ablakra, 2db
18.990 Ft / pár / pár
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Toyota Corolla Cross Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2023-
Kódszám: 2569+2570
- Prémium minőségű magyar gyártású légterelő.
- Első osztályú, átlátszó füst színű plexi alapanyagból készül.
- Széles, domborított formavilága pontosan követi az ablakkeret ívét.
- Átlagos szélessége: 7,5 cm.
- 5 perc alatt házilag felszerelhető, nem igényel szakembert.
Toyota Corolla Cross Szatuna légterelő szett, első+hátsó ablakra, 4db
27.990 Ft / pár / szett
Availability: Készleten
✅ Raktáron
Szállítási költség: 1990 Ft (DPD)

Availability: Készleten
Kia Sportage Szatuna légterelő pár hátsó ablakra, 2db
A következő típusok BÁRMELYIKÉHEZ illeszkedik:
Ajtók száma: 5
Gyártási év: 2021-
Kódszám: 3638